Tízéves Skoda Fabia, 1,3 millió – a vicc, hogy ez nem az ára
Ennyi van az órájában. Csaknem 1,3 millió kilométer. Kipróbáltunk egy ilyet.
Ennyi van az órájában. Csaknem 1,3 millió kilométer. Kipróbáltunk egy ilyet.
Valószínűleg drágább volt a bőrkárpit, mint maga az autó.
Kiállítási darabnak szánják a jövő heti GTI találkozóra, ahol a platós Fabia is felbukkan.
A Skoda-akadémia növendékei csináltak egy látványos tuning pickupot.
A Fabia első generációja a kétezres évek elejének talán legjobb választása volt mifelénk a kisautók közt. A második generáció már korántsem volt ilyen sikeres, a formáját sokan nem szerették, ráadásul a válság is betett neki. Most itt a harmadik, ami kívül-belül hozza azt, ami elvárható tőle. Kiszámítható - még a hibáiban is.
Műfajt vált az utóbbi évek legtehetségesebb magyar formaautós versenyzője, Kiss Pál Tamás: a Forma-1 előszobáinak számító kategóriákban töltött évek után a pilóta az idei évtől kezdve a hazai ralikrossz-ob-n igyekszik vitézkedni, a Supercars kategóriában indul majd egy 550 lóerős Skoda Fabiával.
Némi agytornát követel a nézőktől az új Skoda Fabia reklámja. Látszólag semmi komoly nem történik a hirdetésben, de a végén kiderül, hogy szó sincs erről. Érdemes figyelni, meglepő lesz az eredmény. A készítők azt próbálják bizonyítani, hogy az új autó dizájnja nagyon megfogja a tekintetet. Tulajdonképpen igazuk van.
Régóta várt újdonság a magyar autópiacon a Fabia harmadik generációja. A kisautók egyik kategóriakedvence elsőre úgy tűnik, tartja a lépést a Skodák általános presztízsnövekedésével.
A Párizsi Autószalonon lehullt a lepel a Skoda Fabia új, harmadik generációjáról, ám a megújulás nem csak a közúti modellre érvényes. A VW-konszern égisze alatt működő cseh gyártó új Fabia-raliautót is készít.
A harmadik generációból már láttuk az ötajtóst, most pedig itt a még praktikusabb változat, ami talán még arányosabb is. Az mindenképpen figyelemreméltó, hogy csomagtérben már az előző Octavia szedánok kapacitását közelíti a kistestvér.
A képek alapján fiatalos, friss és modern a csehek vadiúj kompaktja, valamint a műszaki tartalom is jelentősen fejlődött. Párizsban a kombi karosszériaváltozat is bemutatkozik.
A praktikus csapotthátúnál csak egy jobban kihasználható van, a kombi Fabia.
A csehek új kisautójának érkezése minden bizonnyal a hazai piac egyik legfontosabb eseménye is. A harmadik generáció első pillantásra semmivel sem tűnik kevésbé praktikus autónak az elődeinél.
A csehek tudják, mifelénk szinte minden skodás hír kelendő, ezért jól adagolják az újdonság bemutatóját. Most első fényszóró és a hűtőmaszk formájából már össze is lehet rakni fejben a cseh újdonság elejét.
Mindig nehéz az első dizájnskiccből a végleges autóra következtetni, mert pontosan az egyedi részletek hiányoznak, de a rajz alapján, élesebb oldalvonallal, de mindenképpen ismerős formákkal érkezik a városias kisautó.
Ismerős hűtőmaszk és szögletes formavilág: a Fabián is jól mutat az aktuális márkaarculat.
A Fabia harmadik generációját a szeptemberi párizsi autószalonon mutatják majd be, úgyhogy ideje volt a szivárogtatásnak. Szinte minden látható már, csak egy kis maszkolás maradt.
Tavaly kicsivel több mint 200 ezer példányt értékesítettek az aktuális generációból.
Elkészült a másfélmilliomodik második generációs Skoda Fabia a cseh márka legfőbb gyártási központjában, Mlada Boleslávban.
Az 1.9 TDI motorral szerelt Fabia német tulajdonosa 13 év alatt érte el ezt a futásteljesítményt, ami meg sem kottyant az autónak, köszönhetően az időben elvégzett szervizeknek és az hozzáértő használatnak.